Boldizsár Ildikó Nemzetközi Meseiskolája
"A világ megismerésének sokféle módja van, s ezek közé tartozik az is, amit a népmesék kínálnak. A meséken keresztül érvényes tudás birtokába lehet jutni azzal kapcsolatban, hogy miként működik a világ, és milyen életfeladatai vannak az embernek. Hogyan lehet szert tenni segítőkre, mi dolgunk a bennünket veszélyeztető gonosz és ellenséges erőkkel, és hogyan lehet elgondolni, sőt megtenni valamit, amiről mindenki azt állítja: lehetetlen."


Metamorphoses Meseterápia
A Metamorphoses Meseterápiás Módszer Ovidius Metamorphoses (Átváltozások) című művéről kapta a nevét. Ovidius Kr. u. 1-8. közötti években írta az általa "Folyamatos éneknek" nevezett munkáját, amely a világ kezdetétől az ő koráig tekinti át az időt, méghozzá különleges módon. A Metamorphoses ugyanis nem az eseményeket sorjában regisztráló világkrónika, hanem egyetlen szempontból mutatja a világ történetét: mi mivé változott át a kezdetek óta, és hogyan mentek végbe ezek a változások. Mivel a meseterápia a személyes életesemények mitikus feldolgozásának gyakorlatán alapul, és legfontosabb célja a változásokhoz szükséges lelki, szellemi és testi feltételek megteremtése, ezért kapta a módszer erről a műről a nevét.

"A meseterápiában nem a mese gyógyít. Még egyetlen mese sem gyógyított meg senkit. Abban a változási, fejlődési folyamatban, valamint létezési és gondolkodási módban van a gyógyító erő, amit a mese elindít. A cselekvésre való hajlandóságban és képességben, amit a mese pusztán aktivizál. A rejtett lehetőségek meglátásában. Abban a világképben, amelynek alapja a gondolat, a szó és a tett egysége: azt mondjuk, amit gondolunk, és azt tesszük, amit mondunk."

1000+ tanítvány

50+ könyv

20+ év tapasztalat

Egyedi módszertan
ALAPÍTÓ
dr. Boldizsár Ildikó
szerkesztő, mesekutató, író, kritikus, esszéista, etnográfus, meseterapeuta; a Metamorphoses Meseterápiás Módszer megalkotója.
Életpályája
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem esztétika–magyar–népművelés szakán végzett 1986-ban.
Az egyetem után hét évig szerkesztőként dolgozott az Országos Széchényi Könyvtár Új Könyvek Szerkesztőségében. 1987 és 1993 között a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetében volt mesekutató ösztöndíjas, a Magyar Tudományos Akadémia Doktori Tanácsától 1999-ben kapta meg a néprajztudomány kandidátusa címet. 1993–1996 között a Pesti Szalon Könyvkiadóban volt felelős szerkesztő. 1999–2003 között a Nemzeti Tankönyvkiadó Társadalomtudományi Szerkesztőségét vezette főszerkesztőként, majd 2008 januárjáig a Magvető Kiadóban volt főszerkesztő. 2010-2014 között a Meseterápia Központ szakmai vezetője volt. 2014 januárjában megalapította a Metamorphoses Meseterápiás Egyesületet, amelynek elnöke. 2018-tól az Eszterházy Károly Egyetem alkotó-fejlesztő meseterápia szakirányú továbbképzésének oktatója.
Díjak, elismerések
Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1991, 1997)
Az Év Könyve Artisjus-díj (1992)
Év Gyermekkönyve díj (1998, 2005)
Hundidac ezüstdíj a 2. osztályos olvasókönyvért
Hundidac aranydíj a 3. osztályos olvasókönyvért
Fitz József-díj (2002)
Aranyalma-díj (2003)
Év Könyve IBBY-díj (2005)
József Attila-díj (2006)
Rotary irodalmi díj (2009)
