Tanrend
A Nemzetközi Meseiskola elsősorban szellemi közösséget jelent, olyan egyetemes értékek melletti elköteleződést, amelyek évezredeken keresztül meghatározták az emberiség történetét. Azzal a céllal alapítottuk meg, hogy legyen egy hely, ahol megismerhető az a gondolkodásmód, életszemlélet, értékrend, amely a mítoszok és mesék világa mögött áll. Legyen egy hely, ahol az emberiség közös anyanyelvén, a történetek nyelvén szólítjuk meg egymást, és a történetek segítségével tudunk válaszolni arra a kérdésre is, hogy mit jelent embernek lenni. Legyen egy hely, ahol bárki megpihenhet, erőt gyűjthet, meghallgathat egy mesét, de ami még fontosabb: elmondhatja a sajátját.
A Nemzetközi Meseiskola egyetemes szellemi tanításokra épül, pontosan úgy, ahogy a mesék. Azt keressük, hogy mit jelent "egységes és egylényegű embernek" lenni, miként lehetünk "RENDBEN" a növekvő káoszban, és ez hogyan valósítható meg mesék segítségével. A Nemzetközi Meseiskola tulajdonképpen nem tesz mást, mint emlékezni tanít: élővé tenni mindazt a tudást, amivel születtünk, és aminek előhívásához a meséket kaptuk segítségül. Rengeteg tudományos definíció megismerése után számunkra a mese ma már egyszerűen és letisztult formában megragadható: úgy gondolunk rá, mint üzenet, tükör, kút, életvíz, rejtvény, iránytű és forgatókönyv.
