Tátrai Vanda  

A történetem a Pécsi Zsolnay Porcelángyár varázsvilágában kezdődött, ahol porcelánfestést tanultam, terveztem a porcelángyár számára, majd a Baranya Megyei Alkotótelepeken dolgoztam és saját kerámia műhelyt is vezettem. Alapítóként részt vettem a Farkaskő Noszvaji Barlang Művésztelep elindításában, majd 2015-ben a Semmelweis Egyetem, Boldizsár Ildikó által vezetett tanfolyamának elvégzésével váltam alkotó fejlesztő metamorphoses meseterapeutává. Művészeti és meseterápiás tapasztalataimat összefűzve tartok alkotó fejlesztő foglalkozásokat. Mesés munkáimban a természetkapcsolat, a mélyszegénységben élők segítése és a mesei terek tudásának a kutatása a leghangsúlyosabb. 2012-ban indítottam el a ma már hálózatként működő Meseút meseterápiás tanösvényeket. 2019-ben a Mesejáró manufaktúrát, 2024-ben a Vándor Meseút programot, valamint a GreenSpire vállalati ökológiai program egyik vezetője vagyok.

Egy meseterápiás tanösvény hét köntöse

kiemelt szövegrész:

"‒ Ó, testvérem, hát nem érted? Senki sem akarja hallani a meztelen Igazságot, de ha felöltözteted a Mese köntöseibe, mindenki meghallgatja majd."

Aesopus egyik történetében a meztelen Igazságot testvére a Mese, tarka köntösökbe öltözteti, hogy az emberek számára elfogadhatóbb, érthetőbb legyen. Milyen rétegek, hány féle "köntös" fedezhető fel egy meseterápiás tanösvényen, a kicsi meseházikók felkeresése során?

Amit első ránézésre megpillantunk, hogy idegenforgalmi attrakcióként, lehetőséget ad családoknak, pároknak, társaságoknak egy szabadtéri program eltöltésére. Ez a tanösvények első tiri-tarka gazdagon díszített köntöse, az offline kikapcsolódás, ahol játékos feladatok és mesék kísérik a "meseutazókat". A látogatókat a kaland, a felfedezés öröme indítja el a mesék útján, hogy saját ritmusukban járhassák be a tájat.

Ha félrehajtjuk ezt az első réteget, előtűnik a második ódivatú arannyal kivert köntös: az értékközvetítés. A házikókban a kicsik számára is érthető, átélhető módon bemutatott helyi kulturális értékeket és a környék vagy az itt élők történeteit, legendáit találjuk. Az útvonalat bejárva kapcsolódunk a helyszínek emlékeihez, legendáriumához, ami azért is fontos, mert a helyiek számára is megtartó, értékkel bíró tartalom, nem csak a kirándulóknak érdekes. Sok szálon kapcsolódhatunk a helytörténethez, lehet az egy motívum, helyben gyűjtött mese, eredettörténet vagy városi legenda egy- egy ikonikus lakóról.

Ha félrehúzzuk ezt a köntöst is, a következő, egy fonókon elnyűtt, pattogó tűz illatát hozó réteg: a hagyományőrzés. A Meseút az írott folklór, a népmesei hagyomány mai gyerekeknek való átadásában is fontos szerepet játszhat. A kaland és a felfedezés olyan meseszövegeket is bevezethet a család életébe, amelyeket másként nem találnának meg, vagy amelyek másként érdektelenek lennének. A "mesétlen" családok, akiket kizárólag a program turisztikai része vonz az elindulásra, rácsodálkoznak a mesékre, a mesemondás, mesehallgatás örömére. Egy kellemes séta közben, kötetlen módon kínált írott vagy hangos meseanyag sok esetben az első rácsodálkozás lehet arra, hogy milyen jó élő szóban mesét hallgatni, arra, hogy a népmese "menő is lehet". A népmesékben őrzött magyar nyelvi fordulatok, szókapcsolatok, kifejezések, tájszavak a kalandba öltöztetve új életre kelhetnek.

Ha fellibbentjük a negyedik köntöst, az - talán óriási, puha. meleg takaró - a kapcsolatépítés lesz. A minőségi idő az egyik legfontosabb ajándék, amit a családoknak ad egy mesés tanösvény. Séta közben a közös kikapcsolódás, játék mellett, a meseházak feladatai meghívnak a családi legendárium történeteinek felidézésére, az emlékek, a vidám vagy szívszorító történetek elmesélésére. Minden házikó egy lehetőséget rejt a generációk közötti kapcsolódásra és egymás jobb megismerésére is.

Ha egy újabb réteget keresünk, rátalálunk a fejlesztés tekervényes mintákkal teleírt kendőjére. A mesékhez kapcsolódó feladatok, kihívások között sokféle fejlesztési terület megbújhat. Ezek olyan alapvető emberi értékekhez kalauzolnak el, amelyeket a mesehősök képviselnek. Énerősítő, belső értékekre koncentráló játékok és mesefeldolgozások segítik az önálló gondolkodást, a véleményalkotást, a belső képalkotó képesség fejlődését. A meseházak próbatételei többek között a kognitív, a mozgásos, az érzékeléssel és az észleléssel kapcsolatos, a kommunikációs és a szociális képességek fejlődését támogatják, de nem az iskolai faladatlapokhoz hasonló kérdésfeltevésekkel. Úgy vezetjük a meseúton járókat, hogy minden kihívásra saját egyéni válaszukat keressék meg. Nincs jó vagy rossz felelet, nincs győztes, de van felismerés, rácsodálkozás és sikerélmény. "Nem is tudtam, hogy ilyen ügyes vagyok" monda egy meseutazó kisiskolás, és valóban, itt mindenki megtapasztalhatja saját mesehősi erejét, s gyakran rátalálnak a gyerekek bátorságukra, bölcsességükre, nehézségeken átrepítő titkos táltos paripájukra, azokra a nagyszerű tulajdonságaikra amikről talán nem is tudtak. A házikókban rejtőző mesehősök a mai médiakultúrától teljesen eltérő példaként is szolgálhatnak, megannyi pozitív tulajdonságukkal, stratégiáikkal, viselkedésükkel. A szülők számára így minden házikó egy újfajta kapcsolódási lehetőség gyermekeikhez. Így aki figyelmesen járja végig az utat sok fontos dolgot megtudhat, így lesz egy séta "családépítő kaland".

A mese arra is képes, hogy közvetítő szerepet töltsön be a hallgató és az információ között, segíti az "aha"-élmény kialakulását, az álláspont-változtatást, és hosszútávon megőrződő tudást ad, mely a hasonló események hatására aktivizálódik. Ennek különös jelentősége lehet azokban az esetekben, amikor túlságosan elvont, nehezen érthető információt szeretnénk közvetíteni, illetve a nehézsorsú közösségekben. Egy gyermekjogi, vagy ökológiai szituáció például nehezen érthető didaktikusan, ám mesébe és kalandba csomagolva átadható lesz. Ez már meg is mutatja nekünk a Meseút tanösvények hatodik szürke köntösét a nehéz témák mesékbe öltöztetését. A tanösvények sokrétű és családbarát módszere képes olyan témákat is átadhatóvá, feldolgozhatóvá tenni, amelyek a hagyományos edukációs módszerekkel túl elvontak, nehezek, elutasítottak vagy érdektelenek lennének.

Legutolsó és egyben az egyik legfontosabb, őszi erdő illatú réteg a környezetvédelem. Az apró ökológiai lábnyom mellett, egy jól kigondolt tanösvény állomásai elindítanak a szorosabb környezeti kapcsolódás és a személyes ökológiai felelősség felismerése felé.

Látható, hogy egy mesés sétaút összeállítása sok lehetőséget hordoz magában, ugyanakkor roppant komplex feladat, és nagy felelősség is, hiszen nem tudhatjuk, hogy ki lesz a következő látogató? Nem ismerjük a látogatók élethelyzetét, korát, státuszát, nehézségeit. Csak annyit tudunk róla, hogy egy ember, aki meséért jött. Egy jól megalkotott tanösvényen finoman vezethetjük, akár kicsi akár nagy, a belső rendeződés útján. Rengeteg szálat kell így összeszőni és kézben tartani mindvégig. A hét köntös színeit, a mese, a helyszín, a tematika, a korcsoportok, a tudásanyag, a hőssé válás, a kaland és kihívás sok-sok szálát. Nagyon finoman kalibrált kérdésfeltevésre, feladatokra van szükség ahhoz, hogy egy tanösvény képessé váljon a változások segítésére és valóban családépítő kalanddá válhasson, ahonnan mindenki gazdagabban tér haza.

"‒ Ó, testvérem, hát nem érted? Senki sem akarja hallani a meztelen Igazságot, de ha felöltözteted a Mese köntöseibe, mindenki meghallgatja majd."[1]

[1] Aesopus története és a https://spellbinders.org nemzetközi mesemondó oldalon megjelent ismeretlen szerző meséje alapján, Tátrai Vanda átdolgozásában.

Publikációk

  • Meseterápia a gyakorlatban. A Metamorphoses meseterápia alkalmazása. (szerk. Boldizsár Ildikó) Budapest, Magvető Kiadó, 2014. Tátrai Vanda Sasfiókák
  • Tátrai Vanda Mindennel ami él, beszélni tudjak – Meseterápia és természetművészet gyerekeknek a természethez való kapcsolódás segítéséért. Farkaskő Noszvaji Barlang Művésztelep Egyesület, Noszvaj (2017)
  •  Balázs Péter (szerk.) TÉR-TERMÉSZET-MŰVÉSZET. Tátrai Vanda: A természetművészet és a népmese szerepe a természethez kapcsolódás segítésében. Farkaskő Noszvaji Barlang Művésztelep Egyesület, (2022) Noszvaj
  • Mese összművészeti folyóirat, Mese és utak. Ahol a mesehősök járnak-Térképészeti ismeretek a Mesejáró térképről (2023)
  • Mese összművészeti folyóirat, Napjaink meseirányzatai. Mese és ökológia. (2022/2)
  • Tátrai Vanda (szerk): Mesés utak a gyermekjogok, a környezeti jogok és a harmadik generációs jogok edukációjában - A Vándor Meseút projekt tapasztalatai Farkaskő Noszvaji Barlang Művésztelep Egyesület, Noszvaj (2025). Noszvaj

Tanösvények:

  • 20 Meseút meseterápiás tanösvény országszerte
© 2025 Minden jog fenntartva

A SZELLEMI TULAJDON NEMZETI HIVATALA által lastromozott, védjegyi oltalom alatt álló termék. Védjegytulajdonos: Dr. Boldizsár Ildikó 
 
Felhívjuk a látogatók figyelmét arra, hogy a honlapon többek között értékesítési céllal közzétett termékei/szolgáltatásai iparjogvédelmi oltalom alatt állnak, lajstromozott védjegyeztetett termékek/szolgáltatások. Ha a jogosult engedélye nélkül bárki azokat felhasználja, így különösen, de nem kizárólagosan úgy tűnteti fel azokat, hogy azok nem a jogosulttól származnak, vagy azokat akárcsak részben is közvetett/közvetlen kereskedelmi haszonszerzési céllal másolja/bitorolja nem csak teljesen azonos, hanem összetéveszthetőségig hasonló szinten akár más márkanév alatt is (!) minden esetben polgári- és/vagy büntetőjogi következményeket vonhat maga után a jogosulatlan felhasználó per- és eljárási költségekben történő marasztalása mellett! A jelleg- és/vagy védjegybitorlást a törvény bünteti és azzal szemben képviselőnk fellép! Megkérjük a honlap látogatóit, hogy a tisztességes verseny szabályait betartva, jóhiszeműen látogassák a honlapot, vegyék igénybe az iparjogvédelmi oltalom alatt álló, védjegyeztetett termékeket/szolgáltatásokat, együttműködésért keressék fel a védjegytulajdonost. 

Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!